Ma hazafelé megkívántam egy kis patkányburgert - illetve már többször eszembe jutott a hetekben, de mindig félreraktam. Edzés után begurultam a driveba, rendeltem szépen és miközben vártam egy nagyon vicces táblát láttam. Miszerint csak járművel érkező vendégeket szolgálnak itt ki, legyen az autó, motor, vagy bicikli. Mégis ki lenne olyan ügyes, aki miatt ez idekerült? Nos, tipp?

Oké, ez a tábla konkrétan biztosan nem köthető hozzánk, de azt viszont el kell ismerni, hogy volt idő, amikor a hajnalig tartó buli után megéhezve bizony ez volt az egyetlen hely, ahol tudtál burkolni valamit. Pontosabban Kaposváron a meki volt az egyetlen hely erre. Szépen odaálltunk gyalog, nem is volt gond.

Egyszer azonban kicsit vidámabb lett az este, szerintem a kaját kiadó sem felejtette el. Anno volt a gimiben egy diákhétnek nevezett őrület, aminek folyományaként, a kampányunkban résztvevő autó karosszéria elem is előkerült :) Sajnos a kép csak a külső lemezen van meg, így nem tudom megmutatni, mennyire kelet-európai, szinte már igazi szláv életérzés volt egy igazi trabant ajtóval a gimiben és az utána rendezett buliban mulatni.

Innen már nem nehéz összerakni, hogy mi következik: természetesen a buli végén is nálunk volt, amikor megéheztünk. Szépen összeálltunk négyen, a megfelelő ember tartotta az ajtót, "begördültünk" a kiadó pulthoz és a mekis csávó lefagyott. Szerintem látott már pár kretént hajnal háromkor a mcdriveban, de ilyet még nem. Aztán persze nagy röhögés közben kiadta a rendelést, de szerintem a mai napig emlegeti a dolgot.

A másik bohócburgerhez kapcsolódó sztori már későbbi. Egy elég húzós egyetemi félév végén megfogadtuk hogy elmegyünk inni eszünk annyi burgert, amit csak bírunk. Ez jó régen volt, akkor még nem volt minden jobb belvárosi helyen ízletes "kézműves" burger, valódi húsból, műanyag nélkül. Akkoriban még kézműves sörök sem voltak sehol, csak a 80Ft-os Szalon, ami tényleg csak a bátrak vállaltak be. Akkoriban a burger a meki volt leginkább, így elmentünk a plázába és hárman kértünk fejenként 10 bucit.

Íme, így néz ki egyben :) Tudom, ennyi műanyag nagyjából ugyanennyi év alatt ürül ki, de nem ez volt a lényeg. Az inkább az eladó srác volt újfent. Amikor az közülünk az első odament és kért tíz bucit egy kicsit elkerekedett a szeme. Hátrafordult az adagolóhoz, leszedett amennyi csak volt, aztán adott egy kis zászlócskát. Ezzel jelezte a kollegájának, melyik a hülye asztal, ahova ki kell adni majd a többit. A második tízes rendelésnél szerintem már sejtette, hogy hülyékkel van dolga. De ebben teljesen biztos lett, amikor jött a harmadik emberke.

- Te is 10 burgert kérsz? - kérdezte már megadóan a pultos
- Nem, dehogy...én csak nyolcat. Meg két doboz csirkebigyót - mondta röhögve.

Ezen a ponton a srácon látszott, hogy megbánta a mekis karrierjét, mi viszont nagyon jót szórakoztunk és még bunkók sem voltunk csak megakasztottuk a rendszert egy picit. :)