Korábban volt "pár" bejegyzés, amiben véleményeztem az utóbbi évek Tankcsapda termését - nem volt fényes egyik sem: Csapda-wood és Szevasz popCsapda. Sajnos nagyon felpuhultak, elmentek pop-szerű irányba. Persze, valahogy meg kell élni és 50 felé már nehéz ugyanúgy lázadni, de azért nagy kár egy régi bandáért.

Aztán kijött ez a szám, amit csak most tudtam meghallgatni: TANKCSAPDA • PLASZTIK JÓZSEF (2020) ::: DALPREMIER Lehet, hogy csak fel kellett cseszni őket a sok beszólással?

Messze nem tökéletes a szám, ez tény. A szövegbe ízlés dolga belekötni, Laci néha farag furcsa rímeket, de ezúttal szerintem odatette magát. A hangzás viszont nagyon tetszik. Erőteljes, zúzós, lendületes szám - mintha a régi időket akarná idézni. Szépen keveri bele a lágyabb vonulatot, a refréneknél pedig ráerősít és szépen összeáll.

A téma és a borítókép persze páraknak fennakadást okoz: egy rockbanda vallásos képekhez nyúl? Micsoda meglepetés, de szerintem két kezemen nem tudnám összeszámolni, hányszor tették már ezt ők meg - azóta minden ilyen vinnyogás eltűnt :)

Aki szereti a régi vonulatot, annak tudom ajánlani a számot, évek óta nem tapasztalt élményben volt részem: nem kellett sokszor meghallgatni az új számukat, hogy keressem benne, mi tetszik. Egyszerűen csak hallgatom és király. Hajrá Csapda!