A kép témája nem aktuális - nekem legalábbis - a nyári szabi még arrébb van. Viszont az iskolásoknak a napokban kitört a nyári szünet, ezért nekik igen. Eszembe jutott, amikor régen a táblára, füzetre, padra rajzoltuk fel a visszaszámlálást. Még valamikor felső tagozatban, 6-ik vagy talán 7-ik végén az egyik teremben - (2001 körül bakker) az egyik osztály felrajzolt egy nagyon menő változatot. Úgy gondoltam, érdemes átvenni, azután sokáig minden év végén azt rajzoltam fel, amikor aktuális lett, a végén már pár perc alatt is.

Mivel pár napja eszembe jutott, gondoltam megcsinálom megint, csak úgy. Azóta persze már nagyon megkopott, csak részleteket tudtam összerakni fejben, az egészet nem. Emlékeztem, hogy egyszer megcsináltam digitális verzióban, szépem paintben, kiszínezve - elég sokáig tartott :) - és felraktam a bond fórumra. Ez egy szűk körű beszélgetős fórum volt, a kétezres évek elején - amikor ez még volt valami egyeltalán. Igen, öreg vagyok na.

Akkor még az msn is tök új dolog volt, annyira, hogy a beszédben, szavak helyett feltűnő idegesítő emojik nem is voltak még, egymásnak küldött hang üzenetek az msn plusban sem. Persze nem sokkal ezután az ember már kénytelen volt az emojik megjelenítését kilőni, mert olyan volt beszélgetni néhány lánnyal, mintha a búcsúban rád borult volna a lufiárus :D

Szóval emlékeztem, hogy felraktam a képet a fórumra, mivel saját gépen nem volt már meg, azért megpróbáltam ott megtalálni. Szomorú volt látni, hogy már beszántotta a tartalom szolgáltató. Kár érte, kiváló ügynök volt.

Ezután az archívumban keresgéltem és szerencsére ott meg is találtam, úgyhogy kirakom ide, hátha valakinek megtetszik. Ha nem, az sem baj :D